Ki/Belépés

Hát kérem...

Ezt a szemetet, amit az emberek arcába öntenek, hogy lehet kibírni?

Ha az átlagpolgár csatornalapozás közben véletlenül odatéved, és pár percig figyelmet szentel arra, hogy megtudja, miről is szól az Édes élet (-nek csúfolt) műsor, legalább éveket veszít az életéből.

De miről is szól ez a fos?

Zömében igénytelen, és az átlagos emberi intelligenciaszint legalsó határát is csak többszörös négyzetre emelés után súroló észjárással megáldott, ultra ZS kategóriás konzumidióta celebek mindennapjait láthatja a kedves néző, és szomorkodhat azon, hogy miért is áldotta meg őt a sors avval, hogy a nála sokkal szánalmasabb és értéktelenebb emberek napi problémái másak, mint az övéi.

Míg a néző sok esetben a csekkek befizetési sorrendjén, és a másnapi ebéd minél költséghatékonyabb kivitelezésén aggódik, addig a síksuttyó szereplő legnagyobb baja az, hogy hol költse el értelmetlennél értelmetlenebb célra a pénzét.

És azok a fennkölt (előre megírt, ám borzalmas színészi képességekkel előadott) párbeszédek, amik hallhatóak, ezt az amúgy sem épületes élményt a korai megvetésen túl a végletekig elmenő undorig képesek fokozni.

Erre van igény? És tulajdonképpen mindegy is, hogy a kérdésben a hangsúly az erre vagy az igény szóra helyeződik, mert mindkettő jogos. Mint ahogyan az is biztos, hogy az előző mondat olvasása után a műsorban szereplők döntő többségének még csak halvány ötlete sincs arra, hogy miről is szól az.

Tömény szánalom.

És még csodálkozunk azon, hogy az értelmesebb fiatalok fogják a poggyászukat, és elhúznak ebből az országból úgy, hogy vissza sem néznek - jó, tudom, nem csak ez indítja őket útnak, és meg is értem őket, de az ilyen műsorok újabb lökést adnak nekik, az szent.

Mert mit tanít a műsor?

Lehetsz üres fejű, bambán a külvilágra bámuló, tapírképű kigyúrt fasz, akire még egy döglött macskát sem szívesen bízna az ember, ha ismertté válsz, akkor mindened meglesz.

Lehetsz annyi ésszel megáldott sötét tuskó, akinek ha odaadnak egy fekete villanykörtét avval a dumával, hogy ha felkapcsolja, akkor nappal is tud sötétet csinálni a szobában, és ezt még el is hiszi, sőt, képes érte nagy összeget is kifizetni, ha ismertté válsz, akkor mindened meglesz.

Ha pedig végiggörcsölöd a gimit, az egyetemet, és becsülettel lediplomázol, mehetsz a mekibe hamburgert összerakni, és egészen addig építheted a karriered, amíg a kiszolgálópultig el nem jutsz, hogy ott majd a konzumceleb a pofádba önthesse a kólát, mert nem azt kért, hanem ásványvizet.

Értéke csak a szarnak van. Ami nem puha, nem büdös, és nem kéz-meleg, arra nincs vevő, az a kutyát sem érdekli.

Az Édes élet monnyon le!

És az egész stábot rúgják ki a picsába, a marketingessel együtt. A műsor alatt hirdető cégek meg menjenek csődbe.

Oldalmegjelenések száma

002938

Legutóbbi videó

Megöltek egy kölyökzsiráfot.

QR - Link az oldalra

QR ugrókód a cikkre
Go to top