Ki/Belépés

maruisDánia, napjainkban.

Azt hinné az ember, hogy fejlett, nyugati kultúra, jobbak a körülmények mint itthon, de nem így van.
Barbár emberek élnek köztünk, sokszor magas pozícióban, akiket nehéz megfékezni, mert hatalmuk van. Sok lúd azonban disznót győzhet, így, aki teheti, emelje fel a hangját.

Az alábbi írásban megrázó képek és médiaelemek vannak, csak erős idegzetűeknek!

Mi is történt?

A koppenhágai állatkertben hamarosan ivarérett lett volna Marius, a két éves zsiráfbika. Az örökölt génjei alapján meg kellett azonban akadályozni, hogy szaporodjon, mert az állatkertben beltenyészet alakult volna ki - volt ugyanis idősebb bika az állatkertben ugyanazoktól a szülőktől.

R.I.PArra nem volt mód, hogy elkülönítsék, vagy ivartalanítsák az állatot, és új otthont sem találtak neki (ennek később még lesz jelentőssége).

Az állatkert vezetése ezért úgy döntött, hogy Mariust megölik.

Még talán evvel sem lenne túl nagy baj, hiszen számtalan példa van hasonlóra - erre a vadgazdálkodásban is rengeteg eljárás létezik, mondhatnánk, hogy ez egy természetes dolog, de ahogyan történt a kivégzés, az nagyon-nagyon nincs rendben!

Miután nyilván valóvá vált az állatkert szándéka, több más állatkert is jelezte, hogy befogadnák a zsiráfkölyköt, de az intézményvezetés hajthatatlan volt.

Mariusnak meg kellett halnia!

Az egész történetben a legszörnyűbb az, hogy a zsiráfkölyköt az állatkert látogatóinak, többek között gyerekeknek a szeme láttára végezték ki, majd darabolták fel, és vetették oda az oroszlánoknak eleségül.

lionBengt Holst, az állatkert igazgatója azzal érvelt, hogy a gyerekek így hiteles képet kaphattak arról is, hogy a való életben mi történik: a gyengék elhullanak, és tetemeikből a ragadozók táplálkoznak, mondhatnánk, hogy ez az élet rendje...

Hát nem, kedves igazgató úr, ez kurvára nincs így rendben!

A világ szörnyű, nem csak állatok, emberek is halnak meg benne! Halnak meg éhségben, halnak meg betegségben, halnak meg erőszakos úton, nap-mint nap.
Mégsem kézenfekvő, hogy ezt gyerekeknek kellene végignézni!

Ön, kedves igazgató úr, több fronton is súlyos hibát vétett, hiszen számtalan lehetősége lett volna arra, hogy a történteket - és főként a történtek mikéntjét megváltoztassa.

  • Indíthatott volna jobban publikált örökbe fogadási akciót az állat megmentéséért.
  • Kereshetett volna olyan befogadó állatkertet a zsiráfnak, ahol nem élnek hasonló génállományú rokonai.
  • És főként: intézhette volna az egészet csendben, nem mások - és főleg gyerekek - szeme előtt.

Ehelyett mit tett?

  • Egy-két lehetséges helyszín elvetése után világgá kürtölte, hogy ki fog végezni egy zsiráfot.
  • Az ezt követően jelentkezők valamelyikének átadhatta volna a kölyköt.
  • Miután látványosan leszarta a közvélemény felháborodott megnyilvánulásait, gyerekek tucatjainak okozott maradandó lelki sérülést avval, ahogyan showt csinált egy mészárlásból.

A koppenhágai állatkert igenis monnyon le!
Önnek meg, tisztelt Bengt Holst, a jó kurva anyját!

Forrás, képek: Mirror

Oldalmegjelenések száma

002938

Legutóbbi videó

Megöltek egy kölyökzsiráfot.

QR - Link az oldalra

QR ugrókód a cikkre
Go to top